Íjászfelszerelés

Az íj megjelenésétől szükségessé vált valami tároló, hordozó táska mind az íj, mind a nyilak számára. Bőrből, növényi részekből, tesztilből egyaránt készítettek tegezeket (a tegez szó nyelvünkben ugor eredetű, eredetileg tok, táska jelentéssel bírt). A vadászati mód változásával, esetleg a hadviselés fejlődésével az íj és nyíl tartó tokok is változáson mentek keresztül.

Ha csak a népvándorlás korát nézzük, a szkíták íjász felszerelésétől a késői mongol vagy az oszmán-török tegezekig, rengeteg érdekességet tapasztalunk. A tegezek jellegéből az íj és nyilak használatának a módjára következtethetünk.

Csapatunk íjász felszerelése: A nagy feltámadást vagy új kezdetet az ausztriai Hunnenfest-re való felkérés jelentette, mely alkalomra olyan hun kombinált tegezeket készítettünk, melyeket az orlat-tepei csontlemezek karcolatairól másoltunk. Úgy oldottuk meg, hogy szétszedhető legyen, és 10.századi magyar tegezekké tudjuk alakítani.

Nyilván ebből kifolyólag elég vacakok voltak. Hosszú évekig ezeket a készenléti íjtegezeket használtuk, a nyíltegezeket azonban hamar lecseréltük. A Magyar Történelmi Íjász Társasággal való kapcsolatunk eredményeként hozzájutottunk a készítés technológiával, anyagokkal kapcsolatos adatokhoz…

Elkészítettük saját fa nyíltegezeinket, melyeket a honfoglaló sírokból ismert vasalással láttunk el.Miután a csapat létszáma egyre nőtt, ebbe beleszámítjuk a lovasíjász növendékeket is, a nyíltegezeket Kulcsár Norbert tegezkészítőtől vásároltuk meg, mert nem győztük a gyártást.

Zengő Nyíl Egyesület

2141 Csömör

Rét utca 145. (Az új bekötő úton a kertészet mellett)

+36309826505

zengonyilijaszat@gmail.com

Kiss Attila

Egyesületi vezető

+36309826505

Írj nekünk!